Visszaélnek erőfölényükkel a nagykereskedők az európai piacon

2016-06-09

Visszaszorítaná a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat az Európai Parlament. Az európai piacon különösen kiszolgáltatottak a mikro-, a kis- és középvállalkozások, amelyek a nagyvállalatoktól eltérően jobban megérzik a visszaéléseket. A képviselők arra figyelmeztetnek, hogy az EU gazdasági szerkezetének, több mint 90%-át adó kkv-hálózatnak, köztük a mezőgazdasági termelőknek nagyobb védelmet kell biztosítani az élelmiszer-ellátási láncban. 


A június 6-9. közti, strasbourgi ülésén az Európai Parlament elfogadott egy jelentést, amely olyan tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat mutat be, amelyek az élelmiszer-ellátási lánc résztvevőinek elmondása szerint általánosak ebben az ágazatban.

Sógor Csaba szerint teljesen nyilvánvaló, hogy az európai piacon erőteljesen visszaélnek erőfölényükkel a nagykereskedők, és ezzel lehetetlen helyzetbe hozzák a hozzájuk képest tőkeszegény vállalkozásokat, a mezőgazdasági termelőket, amelyek ki vannak szolgáltatva nekik. Az RMDSZ EP-képviselője hangsúlyozta, hogy az európai gazdaság motorját a kis- és középvállalkozások jelentik, a kis élelmiszergyártók és kiskereskedők pedig az európai élelmiszer alapját képezik. „Nem bízhatjuk a piac önszabályozására ennek a helyzetnek a rendezését, ehhez tagállami és uniós szabályokra van szükség. Az Európai Unió élelmiszer-ellátási láncában tetten érhető tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megszüntetése érdekében jogszabályi eszközökkel kell fellépnünk” – fogalmazott. 

A jelentés a tisztességtelen gyakorlatok között említi például a fiktív szolgáltatásokért felszámolt díjakat, a szállítási és raktározási költségek felszámolását a beszállítónak, az árengedményekre való kényszerítést, felszólítást arra, hogy az áruk az üzlet előterébe kerüljenek, az üzleti kockázatok tisztességtelen áthárítását, a nem értékesített áru feltétel nélküli visszaküldését. Megállapítja ugyanakkor, hogy a helyzetet nehezíti az a „félelmi tényező”, amely az üzleti kapcsolatokban megmutatkozik: a gyengébb fél nem képes ténylegesen élni a jogaival, és nem hajlandó panaszt emelni az erősebb fél által alkalmazott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben, mivel attól tart, hogy ez véget vetne a kereskedelmi kapcsolatnak. 

A képviselők szerint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat egyértelműen meg kell határozni az EU-ban, és egyértelmű szankciókat kell bevezetni az ezeket alkalmazókkal szemben. Ezért az EP felkérte a Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot, egy olyan, általános elveket meghatározó uniós szintű keret létrehozására, amely kellően figyelembe veszi a nemzeti realitásokat. Ugyanakkor arra hívja fel a tagállamok figyelmét, hogy támogassák és ösztönözzék a mezőgazdasági termelőket, hogy csatlakozzanak termelői szervezetekhez, mert ezáltal növelhetik a tárgyalóerejüket és erősíthetik az élelmiszer-ellátási láncban elfoglalt pozíciójukat.