Strasbourgban történt
Nem az ACTA-ra, igen az e-segélyhívókra. Búcsú Dániától, indul a ciprusi
uniós elnökség. Jobban kell figyelni a schengeni szabályok és az
állatjóléti előírások betartására. A képviselők üdvözlik a legutóbbi
uniós csúcs eredményeit, de szeptemberre konkrét jogszabályjavaslatokat
szeretnének az Európai Bizottságtól. Távirati stílusban a júliusi
strasbourgi plenáris ülésről.
Az Európai Parlament elutasította a hamisítás elleni kereskedelmi
megállapodást (ACTA), amely így nem léphet hatályba az EU-ban. Az EP-hez
több ezer kérés érkezett, hogy a képviselők utasítsák el a
megállapodást, mert nem egyértelmű, hogy az miként érintené az alapvető
szabadságjogokat. Az EP befogadott egy ilyen témájú petíciót is, amelyet
2,8 millióan írtak alá.
Július 1-jén Dánia Ciprusnak adta át az EU Tanács elnöki posztját. A dánok munkáját „pragmatikusnak, dinamikusnak és zökkenőmentesnek” értékelték a képviselők, de kifogásolták, hogy a Tanács megpróbálta kizárni az Európai Parlamentet a schengeni övezettel kapcsolatos döntéshozatalból.
A 2014-2020-as uniós költségvetés véglegesítése és a közös európai menekültügyi rendszer kialakítása 2012 végéig. Ezek a ciprusi uniós elnökség fő célkitűzései - mondta Demetris Christofias ciprusi elnök szerdán az elnökségi programról tartott vitában.
A képviselők üdvözölték a legutóbbi uniós csúcs döntéseit, de arra kérték az Európai Bizottságot, hogy szeptemberig nyújtson be konkrét jogszabályjavaslatokat az euróválság megoldására.
Jobban figyelni kell az állatjóléti intézkedések végrehajtására - áll egy szerdán elfogadott állásfoglalásban. Az intézkedések alaposabb betartása segíthet megelőzni az állati eredetű betegségek és az antibiotikum‑rezisztencia kialakulását.
Az EP szerint nem szabad indokolatlanul visszavágni a 2013-as uniós költségvetést - áll abban az állásfoglalásban, amely az EP álláspontját vázolja fel a költségvetési tárgyalások megkezdése előtt. A képviselők ezenkívül szorgalmazzák, hogy az EP-nek csak egy székhelye legyen.
Aggodalmukat fejezték ki a képviselők a schengeni térségen belüli bizonyos határellenőrzésekkel kapcsolatban, és arra kérték az Európai Bizottságot, hogy védje meg a szabad mozgáshoz való jogot.
Kedden egyértelműsítette az EP a vasúti szolgáltatásokkal és az infrastruktúrát működtetőkkel kapcsolatos versenyjogi szabályokat az egységes európai vasúti térségen belül. A szabályok célja a nemzetközi teher- és személyszállítás ösztönzése és a szolgáltatások minőségének javítása.
Az EU-nak szabadkereskedelmi térségeket kell kialakítania keleti szomszédjaival. A kereskedelmi előnyök mellett ezek elősegítheti a reformokat a keleti országokban, miközben az EU gazdasági és politikai érdekeit is előmozdíthatják, áll az Ukrajnáról, Moldováról, Grúziáról, Örményországról, Azerbajdzsánról és Fehéroroszországról szóló állásfoglalásban.
forrás: www.europarl.europa.eu