Hírarchívum
2014-09-18
Állásukat vesztett erdélyieket segít az Európai Unió
Az acéltermékek gyártásával foglalkozó aranyosgyéresi Mechel vállalattól elbocsájtott alkalmazottak újbóli munkaerőpiaci belépésére 3,57 millió eurós támogatást hagyott jóvá az Európai Parlament, szerdai plenáris ülésén.
2014-09-13
Mük szeretünk itt élni – csángók életjéről a Fészek Tájházban
Mük szeretünk itt élni címmel újabb kiállítás látogatható a madéfalvi veszedelem emlékoszlopának szomszédságában található Fészek Tájházban, amely a „csángók életjét” mutatja be, Ádám Gyula fotóművész alkotásaival illusztrálva.
2014-09-10
Európai forrásokat a történelmi egyházaknak is
Lehetővé kell tenni a hagyományos, történelmi egyházak számára is, hogy szociális szerepvállalásukat európai források által is finanszírozhassák - hangsúlyozta Sógor Csaba az EP-ben, aki az egyházak szociális tevékenységét nélkülözhetetlennek tartja nem csak ott, ahol az állam vagy a civil szervezetek nem tudják betölteni szerepüket.
2014-09-05
A nemzeti kisebbségekkel is foglalkoznia kell az EU Alapjogi Ügynökségének
Elfogadhatatlannak tartja Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége olyan éves jelentést mutatott be csütörtökön az Európai Parlamentben, amelyből hiányoznak az őshonos nemzeti kisebbségek tagországokon belüli helyzetének értékelései.
2014-08-13
Sógor Csaba gyakornoka lehetsz az Európai Parlamentben!
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a korábbi évekhez hasonlóan ismét pályázatot hirdet szakmai gyakorlat végzésére az Európai Parlamentben. A sikeresen pályázó erdélyi magyar fiataloknak 2015-ben lehetőségük nyílik egy egyhónapos gyakornokság alatt megismerni az Európai Parlament brüsszeli és strasbourgi munkáját, Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő tevékenységét. Az érdeklődők 2014. október 15-ig adhatják le jelentkezésüket.
2014-08-01
Aranyosszék legszebb természeti adottságait keresik fel az EKE vándortábor résztvevői
Az aranyosszéki Kövend településen tartja 23. vándortáborát a tordai Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) július 29 - augusztus 2. között. A szervezők minden korosztálynak változatos lehetőségeket kínálnak a tábor teljes időszakára, a térség legjellegzetesebb természeti adottságait csoportos túrák keretében keresik fel. A legszerencsésebbek ősszel majd Brüsszelben is „túrázhatnak” Sógor Csaba európai parlamenti képviselő felajánlásával.
2014-07-30
Helyi összefogásra van szükség az Ifjúsági Üzleti Program folytatásához
Nehéz anyagi körülmények között szervezték meg idén az Ifjúsági Üzleti Program (IÜP) erdélyi szakaszát. A fiatalokat vállalkozásra ösztönző képzési program tizennégy éve működik Csíkszeredában, ám dacára az eddigi sikertörténetnek csak akkor maradhat hosszútávon fenntartható és akkor lesz 15. évi meghirdetés, ha lesz mögötte helyi támogatás, helyi összefogás – vallják a szervezők.
2014-07-25
Az EU integráció alkotmányos korlátairól Tusványoson
Feszegetni kell az Európai Unió integrációjának alkotmányos korlátait, törvényes keretek között, a politikum és a civil társadalom összehangolt munkájával el kell érni azt, hogy kisebbségvédelmi kérdésekben is megszűnjön a kettős mérce alkalmazása - jelentette ki Sógor Csaba európai parlamenti képviselő július 25-én, pénteken Tusványoson.
2014-07-17
Cselekvést sürget az EP a fiatalok foglalkoztatásának növelése érdekében
Az EU egészét tekintve 23%-os szintet ért el a fiatalok munkanélküliségi rátája, egyes tagállamokban pedig a 16-25 év közöttiek körében tapasztalható munkanélküliség aránya az 50%-ot is meghaladja. Az Európai Parlament által július 17-én, csütörtökön elfogadott, a fiatalok munkanélküliségével foglalkozó állásfoglalás azt állapítja meg, hogy a fiatalok körében ilyen mértékű munkanélküliség még nem volt az Európai Unióban, a helyzet megoldása érdekében pedig európai és tagállami intézkedésekre van szükség.
2014-07-14