Sógor a magyar médiatörvény és szőnyeg kapcsán szólalt fel az EP-ben

2011-02-04

A magyar EU-elnökségről beszélt szerdán késő éjjel, az EP brüsszeli plenáris ülésének "egyperces felszólalásai" között Sógor Csaba.

Az RMDSZ EP-képviselője kifejtette: "Számos elégedetlenkedő és méltatlankodó hangot hallottunk Magyarország soros elnöksége kapcsán. Érdekes, hogy ezek egyike sem a soros elnökség uniós programjára vonatkozott. Voltak, akik a médiatörvény kapcsán emelték fel a hangjukat. Az Európai Bizottság már meg is fogalmazta kifogásait, a magyar kormány pedig késznek mutatkozott a törvény módosítására"

Sógor Csaba feltette a kérdést, "miért nem övezte ugyanilyen nemzetközi érdeklődés a Szlovákiában mai napig érvényben levő államnyelvtörvényt, amely továbbra is pénzbírsággal sújtja az anyanyelvhasználatot. A médiatörvény kapcsán az alapjogok érvényesülését féltő hangok miért nem aggódtak akkor, amikor a szlovákiai magyar kisebbség egyik legtermészetesebb emberi joga kérdőjeleződött meg".

A képviselő utalt arra, hogy egyeseket az Európai Tanács épületében lefektetett óriásszőnyeg zavart, amelyen Magyarország 160 évvel ezelőtti térképe látható. "Ez a térkép azt jelképezi, hogy egy erős Európa építését csak közös történelmünk, nemzeti értékeink ismerete és tisztelete révén valósíthatjuk meg" - jegyezte meg. (mti)

Videó