Jelentkezz gyakornoknak Sógor Csaba európai parlamenti kabinetjébe!

2017-08-20

Ismét gyakornoki lehetőséget hirdetett Sógor Csaba. A már sokak számára ismert program nem változott a korábbi évekhez képest: 2018-ban is tíz erdélyi egyetemista vagy fiatal szakember lehet az RMDSZ-es EP-képviselő brüsszeli és strasbourgi gyakornoka. 


A program iránt érdeklődők 2017. október 1-jéig adhatják le jelentkezésüket, a nyertes pályázók pedig külön-külön kb. egy hónapot tölthetnek el gyakornoki munkával az RMDSZ-es politikus kabinetjében. A fizetett gyakornokság alatt a résztvevők megismerhetik mind a brüsszeli, mind a strasbourgi parlament működését és betekinthetnek az erdélyi politikus napi tevékenységébe. 

Sógor Csaba 2008 óta fogadja az erdélyi fiatalokat az Európai Parlamentben, mostanig több mint százan végeztek gyakornoki munkát az irodájában és ezáltal lehetőséget kaptak arra, hogy közelebbről megismerjék az európai intézmények működését. 

A képviselő által meghirdetett programra 20-35 év közötti, a magyar nyelvet anyanyelvi szinten ismerő romániai fiatalok jelentkezhetnek. A program a fiatal szakembereknek és az egyetemistáknak egyaránt szól, azok a felsőfokú tanulmányaikat végző hallgatók is jelentkezhetnek, akik sikeresen teljesítettek legalább két egyetemi évet. Nem elvárás, hogy a pályázó folyamatban lévő tanulmányai, esetleg már befejezett felsőfokú végzettsége a közigazgatáshoz, politikatudományokhoz vagy nemzetközi kapcsolatokhoz illeszkedjen. Fontos ugyanakkor, hogy a pályázó megfelelő elméleti ismeretekkel rendelkezzen az Európai Unió és az Európai Parlament működéséről, valamint jól eligazodjon az aktuális közéleti és politikai témák között. Ugyancsak nagy előnyt jelent az angol, a német vagy a francia nyelv legalább középfokú ismerete. 

A pályázat részletei alább találhatók. 


GYAKORNOKI PROGRAM 
- pályázati kiírás a 2018-as évre vonatkozóan - 

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK
 
A gyakornoki programot meghirdeti:
SÓGOR Csaba, európai parlamenti képviselő
RMDSZ, EPP Képviselőcsoport
 
Kiknek szól a program?
*A kiírás a magyar nyelvet anyanyelvi szinten beszélő romániai fiatalokat célozza
*20 – 35 év közöttieknek (a pályázó a gyakornoki munka megkezdéséig nem töltheti be a 35. életévét)
*Felsőfokú végzettségű fiataloknak vagy felsőoktatási tanulmányokat folytató hallgatóknak, akik legalább két befejezett egyetemi évvel rendelkeznek  
*Azoknak, akik megfelelő idegen nyelvi ismeretekkel rendelkeznek. A román nyelv (legalább középfokú) ismerete mellett az Európai Parlament valamely munkanyelvét – az angolt, a németet vagy a franciát – is legalább középfokon beszélik
*Azoknak, akik felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel rendelkeznek 
*Azoknak, akiknek nem okoz nehézséget a csapatmunka és a nemzetközi környezethez való alkalmazkodás 

Hányan nyerhetnek gyakornokságot?
Összesen 10 nyertes pályázó lesz.
 
Milyen dokumentumokat kell leadni a jelentkezéshez?
*fényképes szakmai önéletrajz (életkor, értesítési cím, telefonszám, e-mail cím megjelölésével) 
*diplomamásolat vagy hallgatói jogviszonyt igazoló dokumentum
*idegennyelvtudást igazoló dokumentumok  (A nyelvi kompetenciákról bármilyen írásos igazolást elfogadunk: pl. egyetemen tanult nyelvekről szóló igazolás, idegen nyelven végzett egyetemi tanulmányokról szóló igazolás, nyelvvizsga diplomák, stb.)
*motivációs levél maximum egy oldal terjedelemben, melyből kitűnik, hogy a pályázó miért szeretne gyakorlatra jelentkezni, milyen elképzelései vannak a gyakorlattal kapcsolatban, ill. miképpen illeszkedik a program a jövőbeni terveihez 
*két ajánlólevél: egy felsőoktatási intézménytől vagy munkahelyről 
                            egy közéleti személyiségtől vagy civil/politikai szervezettől, egyháztól
*az ajánlóleveleket magyar, román vagy angol nyelven kérjük benyújtani, minden esetben hivatalosan szignózva 

Hogyan épül fel a program?
*A pályázati anyag alapján elfogadott jelentkezők szakmai ismereteit és nyelvtudását egy írásbeli teszten mérjük fel. A vizsgákra október folyamán kerül sor, a pályázók két vizsgahelyszín – Csíkszereda vagy Kolozsvár - közül választhatnak. A vizsgák időpontjáról és konkrét helyszíneiről a jelentkezési határidő lezárta után e-mailben küldünk tájékoztatást. 
*Az írásbeli teszten legjobb eredményt elérő jelentkezők meghívást kapnak egy hétvégi táborba, amelyre november második felében kerül sor. Itt dől majd el a végső sorrend és ezt követően hirdetjük ki a gyakornokságot nyert pályázók névsorát. 
*A sikeresen pályázók külön-külön kb. egy hónapos gyakornokságot végeznek az Európai Parlamentben, 2018 januárja és decembere között (augusztus kivételével). A pontos gyakornoki periódusok az Európai Parlament 2018-as munkanaptára alapján alakulnak ki. A leendő gyakornokok kiutazása egyeztetett beosztás szerint történik, viszont a bejutás sorrendje meghatározza a választható gyakornoki hónapokat. 

Támogatás: 
A nyertes pályázók a gyakornoki munkát befejezően anyagi támogatásban részesülnek, amely összeg hozzávetőlegesen fedezi majd a kiutazásukat, a szállásköltségüket és a napi étkezéseiket. 

Pályázatok leadása:
A jelentkezéseket a kért dokumentumok elektronikus másolataival együtt a csaba.sogor@gmail.com címre kérjük elküldeni 2017. október 1-ig.
*Legtöbb egy héten belül minden pályázó visszaigazolást kap. Amennyiben nem érkezik meg a visszaigazoló e-mail kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon is.  

Megjegyzés: 
A Gyakornoki programra olyan pályázók jelentkezhetnek, akik még nem vettek részt szakmai gyakorlaton az Európai Parlamentben.

További információk:
E-mail: csaba.sogor@gmail.com
Tel: +4 0723 633 840 (Parajdi Andrea)