Sógor Csaba: A migráció nem segíti elő a konfliktuszónák helyzetének stabilitását
A nemzetközi fejlesztési politika korántsem humanitárius tevékenység, az európai polgárok jól felfogott érdeke, hogy a világ szegényebb régióiban is felgyorsuljon a gazdasági fejlődés és növekedjen az életszínvonal – mutatott rá Sógor Csaba szerdán azon az európai parlamenti ülésen, ahol a képviselők a fejlesztés évéről, az idei európai év tematikájáról vitáztak.
Az ún. európai évek célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a különböző problémákra, erősítsék az egyes kérdésekről folytatott nyilvános vitát és párbeszédet. A 2015-ös év, a fejlesztési együttműködés és segélyezés európai éve volt az első, amelynek középpontjában az Európai Unió külső tevékenysége és globális szerepvállalása állt.
Sógor Csaba a fejlesztés évéről szóló vitában úgy fogalmazott: „az idei európai év kapcsán elmondható, hogy mindannyian egyetértünk a fejlesztési politika jelentőségével, különösen az utóbbi hónapok migrációs jelensége, valamint a jelenleg is zajló párizsi klímakonferencia fényében”. Véleménye szerint egy ország fejlődése elképzelhetetlen olyan körülmények között, ha több százezer aktívkorú személy a végleges elvándorlás mellett dönt. - A migráció éppen ezen országok számára jár a legtöbb negatív következménnyel, hiszen a masszív kivándorlás miatt a fejlődés csak lassabb ütemű és bizonytalan lehet – hívta fel a figyelmet a képviselő, aki szerint ezért fontos a konfliktuszónákban stabilizálni a helyzetet, megállítani az ott élők kivándorlási kényszerét. Sógor Csaba elmondta: ezek a személyek képviselhetnék azt a reményt, hogy a fejlesztéspolitika célországai egyszer majd nem szorulnak rá az EU támogatására.