Változtatnának az Európai Parlament választási szabályain

2015-10-29

Az Európai Parlament választási eljárásainak reformjáról vitáztak az EP-képviselők az októberi strasbourgi plenáris ülés keretében.  Sógor Csaba szerint bár az erről szóló jelentés elismeri, hogy az európai választásokon a folyamatosan csökkenő részvétel és az európai kérdések iránti választói érdeklődés hiánya veszélyezteti Európa jövőjét, nem biztos, hogy a javasolt intézkedések megoldást jelenthetnek a problémára.


Az európai választásokat főként tagállamonként eltérő, nemzeti rendelkezések szabályozzák, viszont meghatározzák az európai előírások is, amelyek 1976 óta vannak érvényben. A kedd esti vitában az EP-képviselők véleménye megoszlott arról, hogy szükség van-e egyáltalán az európai szabályozások reformjára. A jelentést támogatók úgy vélekedtek, hogy meg kell erősíteni az európai választások demokratikus dimenzióját és be kell vonni a fiatalabb generációkat is.

Danuta Hübner (néppárti, lengyel) és Jo Leinen (szocialista, német) témafelelősök jelentése javaslatot tesz arra, hogy a tagállamok Ausztria példáját követve a választójogi korhatárt 16 évben határozzák meg, annak érdekében, hogy az uniós polgárok választói egyenlősége tovább növekedjen. A jelentés ugyanakkor bátorítja a tagállamokat, hogy tegyék lehetővé a postai, elektronikus és az internet útján történő szavazást a részvétel növelése és annak érdekében, hogy a szavazást valamennyi polgár számára megkönnyítsék.

Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő szerint nem mesterséges eszközökkel  kellene növelni a választásokon való részvételi arányt, hanem inkább a polgárok érdeklődésének és elsősorban bizalmának visszaszerzésén kellene munkálkodni.
Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki a tekintetben is, hogy az uniós választások eredményeinek közvetlen összekapcsolása a Bizottság elnökének megválasztásával olyan mértékben politizálta át a testületet, amely kifejezetten káros lehet az EU további fejlődése szempontjából.