Aranyosszék legszebb természeti adottságait keresik fel az EKE vándortábor résztvevői

2014-08-01

Az aranyosszéki Kövend településen tartja 23. vándortáborát a tordai Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) július 29 - augusztus 2. között. A szervezők minden korosztálynak változatos lehetőségeket kínálnak a tábor teljes időszakára, a térség legjellegzetesebb természeti adottságait csoportos túrák keretében keresik fel. A legszerencsésebbek ősszel majd Brüsszelben is „túrázhatnak” Sógor Csaba európai parlamenti képviselő felajánlásával.


A tordai EKE által szervezett vándortábor túraútvonalai érintik többek között a Tordai-hasadékot, a Túri-hasadékot, de a lehetőségek között szerepel a  Vidalykő, Ordaskő, Bedellő,  Bélavára, a Ronki-szoros és a Pociovalistei-szoros is. Szerveznek túrát az Intregalde-szorosban, a Kecskekő és a Bulzkő részén, ugyanakkor a Remetei-sziklaszorosban is lesz egy adrenalinos, vizes túra. Különlegességnek számít a hegymászó és a nehéz barlangjáró-túra, illetve a geocaching versenytúra is.

Sógor Csaba az esemény megnyitóján, az Erdély című egykori honismereti lap egy éppen 100 évvel ezelőtti írására utalva, elmondta: a testedzés, a fáradalmak megszokása, az idegek és izmok rendben tartása mindig is az aktív élet egy igen fontos összetevője volt. 
Ma is azok bírják a rendkívüli fáradalmakat, az élet hétköznapi küzdelmeit, akik hozzászoktatják magukat a természet viszontagságaihoz, akik jó túrázók. A mai világ akadályait, melyeket rendszeresen le kell győznünk, azok veszik legkönnyebben, akiknek az idegrendszere erősebb, ennek pedig a turistaság, a velejáró testi és lelki edzés a legjobb iskolája – hangsúlyozta az EP-képviselő, aki a tavalyi évhez hasonlóan idén is egy kétszemélyes brüsszeli utat ajánlott fel az egyik túrázónak. A nyereményút az esemény zárásaként tombolasorsoláson kerül kiosztásra.